Korcsolyáztunk

Az öröm az életünk része, és meg kell találni a hétköznapi pillanatokban, de most egy rendkívüli eseményt szeretnék bemutatni.

A babamama klubunk egyre jobban működik, erősödik, olyannyira, hogy már kinőttük a kereteit, annyira, hogy külön programot is szerveztünk, kikapcsolódás gyanánt.
A korcsolyapályán kötöttünk ki, három anyuka, kiegészülve egy lánykával a plébániáról, aki mellesleg a gyerekvigyázónk:).
Érdekes volt megtapasztalni, hogy a klub lazasága ellenére, mégis mennyire meghatározottan működik. Általában nincs menetrendünk, fél óra az érkezési intervallum, beszélgetünk, nevetünk, bekapcsolódunk az éves tematikába, igehelyet írunk a plakátunkra és hasonlók. Egyfolytában beszélünk, néha egy valaki, néha párokban, de egyfolytában:). Megosztjuk az életünket, mégis most olyan témák, olyan mély őszinteség, nyíltság volt megtapasztalható, ami még nem jellemezte ezt a csapatot. Mert a csoportoknak, közösségeknek kellenek a házon kívüli programok. A velünk levő lányka csak kapkodta a fejét, majd egyszer kifakadt: "ti így beszóltok egymásnak?". És itt nem azt kell érteni, amit általában a beszólások alatt, hogy bántóan leütjük a magaslabdát, megszégyenítve a célszemélyt, hanem egy önfeledt, de igazi szeretettel átitatott társalgást, ahol a mondatoknak nem élük van, nem sebeznek, hanem ölelnek.
Biztos, hogy kimegyünk még korcsolyázni, de más programokat is szervezni fogunk. És hogy ebben miért vagyok biztos? Mert stabil az alap! Mert nem csak úgy összejárunk, mert gyerekünk van és van egy hely, ahol hetente találkozhatunk. Az alapunk az, hogy minden vasárnap együtt ünnepelünk, amikor együtt találkozunk Jézussal! Majd csütörtökönként, abban a röpke két órában megosztjuk az életünket, az időnket, a tudásunkat, a tapasztalatinkat.
Ezért tudom, hogy nem csak egyszeri muris délutánról volt szó!