Elővettem a Római levelet, sajnos csak négy fejezet fért bele a tegnapi napba.
A héten sokat beszélgettünk a kicsi közösségünkben {telefonon}, hogy miért is fontos nekünk a közösség, hogy miért kell nagyon megküzdeni azt, hogy sokat lehessünk együtt.
Például ezért:
"közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tietek és az enyém által." (Róm 1,12)
Mert milyen jó együtt lenni, hétről hétre összegyűlni úgy, hogy Jézus van a középpontban, hogy mindannyian Hozzá fordulunk, és az Ő Szava élet, és tudjuk, hogy általa van életünk. Tudjuk, hogy a szavai nem csak üres frázisok, jól hangzó szlogenek, hanem Isten Országát hozzák el közénk.
És megvigasztalódunk, nem azért, mert együtt vagyunk, nem azért, mert mi jelen vagyunk, nem azért, mert nevetgélve, beszélgetve, vagy közösen nyavalyogva eltereljük a figyelmünket, hanem mert az, ami legvalóságosabban közös mindannyiunkban, a közös hitünk, megvigasztal!
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz. (Róm 1,16)
És közösen tanulmányozzuk Isten Igéjét, és ebben a néhány fejezetben is biztatások vannak erre vonatkozóan:
nem törekedtek arra, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, úgy Isten is ráhagyta őket romlott életökre, hadd tegyék azt, ami nem való. (Róm 2,28)
Mert az ÚR nem támaszt elénk lehetetlen feladatokat, nem tesz elénk olyan akadályt, amit ne tudnánk átugrani, főként, hogy kegyelmével mindig velünk van, csak hozzuk meg a döntést, hogy mi akarjuk Őt megismerni, ráadásul még magában a döntés meghozatalában is jelen van kegyelmével:)
nos tehát te, aki mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? (Róm 2,21)
Egy egy hivatás betöltéséért képesek vagyunk tanulni, fejlődni, de amikor megléptük az adott lépcsőfokot, valahogy egyre kevesebbszer mélyedünk el az adott területen. Szomorú, ha ez így van, főleg, amikor maga Jézus az, akiről, akitől tanulunk.
Milyen érdekes, ezek a mondatok nem tűnnek pozitívnak, nem felemelőek, mégis számomra kedves simogatások voltak, amelyek a keskeny úton tudnak tartani.
Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne, különbségtétel ugyanis nincsen. Megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van. (Róm 2, 22. 24.)
Ebben a hitben vigasztalódunk, ez az a közös, ami miatt közösség a közösség. Ez az a stabil alap, ami miatt hétről hétre találkozunk, amiért van értelme annak, hogy szeressük egymást, hogy megbocsássunk egymásnak, hogy egyáltalán reggel kikeljünk az ágyból.
A héten sokat beszélgettünk a kicsi közösségünkben {telefonon}, hogy miért is fontos nekünk a közösség, hogy miért kell nagyon megküzdeni azt, hogy sokat lehessünk együtt.
Például ezért:
"közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tietek és az enyém által." (Róm 1,12)
Mert milyen jó együtt lenni, hétről hétre összegyűlni úgy, hogy Jézus van a középpontban, hogy mindannyian Hozzá fordulunk, és az Ő Szava élet, és tudjuk, hogy általa van életünk. Tudjuk, hogy a szavai nem csak üres frázisok, jól hangzó szlogenek, hanem Isten Országát hozzák el közénk.
És megvigasztalódunk, nem azért, mert együtt vagyunk, nem azért, mert mi jelen vagyunk, nem azért, mert nevetgélve, beszélgetve, vagy közösen nyavalyogva eltereljük a figyelmünket, hanem mert az, ami legvalóságosabban közös mindannyiunkban, a közös hitünk, megvigasztal!
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz. (Róm 1,16)
És közösen tanulmányozzuk Isten Igéjét, és ebben a néhány fejezetben is biztatások vannak erre vonatkozóan:
nem törekedtek arra, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, úgy Isten is ráhagyta őket romlott életökre, hadd tegyék azt, ami nem való. (Róm 2,28)
Mert az ÚR nem támaszt elénk lehetetlen feladatokat, nem tesz elénk olyan akadályt, amit ne tudnánk átugrani, főként, hogy kegyelmével mindig velünk van, csak hozzuk meg a döntést, hogy mi akarjuk Őt megismerni, ráadásul még magában a döntés meghozatalában is jelen van kegyelmével:)
nos tehát te, aki mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? (Róm 2,21)
Egy egy hivatás betöltéséért képesek vagyunk tanulni, fejlődni, de amikor megléptük az adott lépcsőfokot, valahogy egyre kevesebbszer mélyedünk el az adott területen. Szomorú, ha ez így van, főleg, amikor maga Jézus az, akiről, akitől tanulunk.
Milyen érdekes, ezek a mondatok nem tűnnek pozitívnak, nem felemelőek, mégis számomra kedves simogatások voltak, amelyek a keskeny úton tudnak tartani.
Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne, különbségtétel ugyanis nincsen. Megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van. (Róm 2, 22. 24.)
Ebben a hitben vigasztalódunk, ez az a közös, ami miatt közösség a közösség. Ez az a stabil alap, ami miatt hétről hétre találkozunk, amiért van értelme annak, hogy szeressük egymást, hogy megbocsássunk egymásnak, hogy egyáltalán reggel kikeljünk az ágyból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése